2011. augusztus 30., kedd

Vége van a nyárnak...

és bár még nem járnak hűvös szelek, de az őszi színek ideje lassan eljön. 1,5-2 éves kislányra való boleró készült libikóka fonalból. Puha, meleg és mosható.


2011. augusztus 19., péntek

Könnyű kis semmiség

Puha, vékony pamutfonalból és egy kis extrából készült ez a kis nyári semmi kis boleró. A nekem annyira tetsző lover’s knot mintával készült, a szélét pedig egyráhajtásos pálcákkal fodroztam több sorban is. Ettől nagyon szép tartása lett. Már több este is melengetett. Legalábbis a szívemet mindenképp.
Minta: lover’s knot + saját variáció; fonal: barka/kabala és marcipán

2011. augusztus 16., kedd

Kipp-kopp készen

Korábban már mutattam részleteket ebből a nagy munkából, ami majdnem 2 évig készült.  Persze, mert közben hosszú hónapokig nem öltöttem bele egyet sem. Így vagy úgy, ez azért elég nagy munka volt. A keresztszemes magazin 3 egymást követő számából vettem ki az összes kipp-koppos mintát, és 1 nagy vászonra hímeztem.

Egy majdnem 70×100-as kép lett belőle. Hogy az óra működőképes lehessen egy 3mm vastag kartonlapra applikáltam fel a kivasalt vásznat, majd az óraszerkezet helyén kifúrtam a kartont. A szálak széthúzásával az óraszerkezetet át tudtam dugni az apró lukon, majd visszatettem a mutatókat. (Egy egyszerű, párszáz forintos órát szedtem szét a cél érdekében.) Egyelőre a nappaliban várja, hogy helyére kerüljön a szeptemberben átrendezésre kerülő gyerekszobában. Legalább addig is gyönyörködhetek benne.
Ez pedig az én kedvenc részletem, a legjobban ez adja vissza a vászon színét is.

2011. augusztus 10., szerda

Praktikus és dekoratív

A lakásdekorációs bejegyzések számát szaporítva most egy apróságra hívnám fel a figyelmet. Az ikeában lehet kapni úgynevezett távirányítót tartót, amit a kanapé, vagy a fotel karfájára lehet rakni, és a távirányítók így mindig kéznél lehetnek. Nálunk állandó probléma, hogy a távirányítókat ki hova teszi le, de elsősorban nem ebből az igényből született ez a darab. Megláttam egy mintát egy korábbi keresztszemes évkönyvben, és csak úgy kiáltott után, hogy meghímezzem. És a minta már adta, hogy ebből mi lesz. :)
Szerettem nagyon hímezni ezt a képet, igaz, annak már 2 éve, hogy elkészült. És még az egyszerű összevarrást is meg tudtam egyedül csinálni, csak egyszer kellett bontanom.

2011. augusztus 8., hétfő

Hosszú szoknya

Kedves szomszédunknak varrtam már korábban néhány szoknyát, mindig bokáig érőt kér. Most karton anyagból készült az elefántos szoknya.
Szabásminta: Burda 2011/01, 114-es modell, 36-os méret.
Az eredeti leíráson annyit változtattam, hogy kicsit hosszabb lett és egy 4 cm széles derékpántot varrtam rá.

2011. augusztus 5., péntek

Türkiz nyáriruha

Varrtam magamnak egy ruhát, ami nagy szó, mert ritkán fordul elő.
Az anyaga patchwork vászon, a színe nagy kedvencem. Szabásminta Burda 8071.


Már ki van szabva a ruha egy másik változata!