2011. június 22., szerda

Variációk egy témára

Aki rendszeresen olvas bennünket, biztosan észrevette, hogy mostanában kis ajándéktárgyak formájában többször is előbukkant 1-1 mobiltok itt a képek között. Most összegyűjtöttem egy csokorba őket. Mind Barka/Gilice fonalból készült, jó pár az új árnyalataiból. Nagy egyszerű, egyestés kis projekt, és ha már begyakoroltuk a kis tokok horgolását, a díszítéssel lehet variálni. Ha pedig nem cicomázzuk, még férfiaknak is jó kis ajándék kerekedhet belőle.
És itt egy kép, mely a tartósságát is bizonyítja. Ezt a tokot 1 év készítettem magamnak, hasonlóan Gilicéből, és azóta hordom ebben a telefonomat. Zötykölődik, dörzsölődik táskában, zsebben, bárhol. De még mindig nem látszik rajta.




Persze, ha szeretjük, rakhatunk rá nyakpántot is, vagy akasztót, nekem ezekre nem volt szükségem. Sőt, egy kis fedelet is horgolhatunk, amit aztán gombbal, vagy kis horgolt dísszel lezárunk. Én mire megtalálom a csörgő telefonomat a táskámban, már késő lenne még gombolgatni is. :)

Nincsenek megjegyzések: