2012. február 28., kedd

Sima, csavart és fordított

Nemrég mutattam egy kötött kesztyűt (azóta sikerült jobb képet készíteni róla, úgyhogy ki is cseréltem), és a megjegyzésekben elkezdtünk beszélni arról, hogyan is kötöm a sima szemeket. Mint kiderült, csavart sima szemeket kötök, vagyis a kötőtű mögötti végénél szúrom be a tűt és kötöm le a szemet. Hogy rosszul tanultam, vagy csak rosszul idéztem fel évek múltán, hogyan is kell kötni, nem tudom, de tény, már régóta így csinálom. Ennek a megfelelően a fordított szemeket is egy kicsit másképpen emelem le, hogy kényelmes legyen. Tavaly mindez kiderült, amikor nagynénémet (aki nagyon ügyesen köt) láttam kötni, de nem derült ki számomra akkor, hogy van-e ennek egyáltalán jelentősége.

A bejegyzések végül szöget ütöttek a fejemben, és hétvégén egy kicsit próbálgattam magam. Ahogy elkezdtem szabályosan a kötőtű elülső feléről lekötni a szemeket, a fordított szemeknél is értelmét nyerte nagynéném kis csavarintása, aminek hatására a szemek majd úgy állnak, hogy könnyű legyen a sima szemeket is lekötni. Nehéz ezt jól elmagyarázni, pláne, hogy én is csak most tanulom, de a fordított szemet eddig egyszerűen csak áthurkoltam, most viszont először az átdugott tű és a kötni kívánt szem közé vezetem a szálat, és a tűre kvázi rácsavarom, azt úgy húzom át, így jól állnak a szemek a másik oldalon is... Próbáltam egy jó videót keresni mindehhez, és nocsak, találtam egy egész sorozatot, ami pont erről szól. Más is átment a kötéstanulás eme fázisain...
http://kototu.hu/segithetek/koettanfolyam/16-sima-koetes

Ami számomra érdekes volt, hogy van, aki ránézésre egy fotóról meg tudja mondani a különbséget a 2 féle kötésmód között. Most, hogy foglalkoztam vele, én is, de vajon később is? Ahogy utánaolvastam, az egésznek akkor van jelentősége, ha mintás dolgokat kötünk, főleg külföldi leírásokból.

És akkor néhány kép. Ti látjátok a különbséget?
 A hosszabb mű, a korábban kötött sál, 2 sima 1 fordított mintával (az első képen a fonákjáról) csavart sima szemekkel, és egyszerűen áthúzott fordítottal, baloldalon pedig a sima sima szemes változat. Kevésbé domborodik ki.
 Ugyanezek elölről.
A sál egy kicsit közelebbről.
Reméltem, hogy az új módszerrel majd egyáltalán nem fog pöndörödni a sálam, hiszen ezért is kötöttem már előszörre is passzémintával, de ez nem jött be. Vajon mindenképpen pöndörödni kéne? Vagy van még trükk?

Felmerült még egy kérdés: ugyanúgy néznek-e ki a szemek ha körbe kötök, vagy ha egyenes darabon? Számomra nem látható a különbség, de az avatott szemek hátha többet látnak:
(Sapkaméretezésben nem vagyok túl jó, kétszer is vissza kellett bontanom, végül már nem volt idegem harmadszor is nekiállni, inkább a passzéjánál felszedtem a szemeket, és hozzákötöttem még. :) Így legalább fel lehet hajtani, ha úgy tetszik.)

3 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

jó volt ez az összehasonlítás, köszönöm. ha síkban kötök, akkor úgy, ahogy az első két videón látható. körkötésnél pedig a másik fajtát, mert akkor nem csavarodnak meg a szemek. persze van, amikor éppen csavart szemeket akarok kötni.

borsoo írta...

teljesen más a sapka képe, pont most raktam fel én is a korcsolyát :)

http://borsoo.blogspot.com/2012/02/keddi-kotott-korcsolyahoz-korcsolyabol.html

láthatod, a fogyasztás is egészen másképp mutat

Mtunde írta...

Igen, főleg a fogyasztásnál látom én a különbséget. Sosem értettem, az enyém miért nem olyan. :)