2011. június 17., péntek

Álom és valóság

Nemrég nem tudtam ellenállni ennek a 2 színnek Barkáék új, vastag Spagetti sorozatukból. Nagyon szépen mutat együtt ez az élénk piros és hófehér. Ráadásul megjelent a horgolósuliban egy új minta, amit először nem egy kendőre álmodtam meg, hanem csak egy apró betétnek egy táskába.


Nekiálltam hát, többször visszabontottam, hogy jó legyen a méret, de végül csak elkészültem. Az itthoni laptopunkra készítettem egy szatyorszerű tokot, hogy ha akarjuk, abban magunkkal is vihetjük a gépet, de itthonra borításnak, és egy kis dísznek a polcon is tökéletes. Ráadásul a családnak is tetszett a vidám összeállítás. Laptop toknak ugyan nagyon lukacsos ez a minta, de elsősorban itthon csücsül csak a gépünk, és csak a középső részére tettem belőle. De akár bélést is applikálhatok bele.

Aztán jött a valóság. Mielőtt használatba vettem volna a művet, gondoltam kiöblítem. Hideg, öblítős víz, nem árthat. DE. Bizony, a piros nagyon-nagyon engedte a színét, és csak nem akarta abbahagyni. Zuhannyal ugyan még a fehér részekről el tudtam kergetni a pirosas vizet, de ahogy száradt a darab, csak átadta a színét, akárhogyan próbáltam kifeszíteni, tartani... Most bizony sírok, mert annyira jó lett volna. De most már visszabontani sem érdemes. Mivel ennyire fogott a piros, nem is nagyon mertem blokkolni. Inkább igyekeztem eltartani a felső részt az alsótól. Így aztán ugyanolyan formátlan, mint öblítés előtt. :(


Ha bármi ötletetek van, hogyan menthetem meg ezt a darabot, segítsetek!

9 megjegyzés:

a Matula ikrek írta...

Próbáld elhitetni magaddal, hogy színátmenetest szerettél volna! ;o)
Akkor máris tökéletes a szín, a minta meg amúgyis csodás lett!
Persze én könnyen beszélek, imádom a rózsaszínt...

fxtina írta...

Szerintem is szép így, én épp ilyen eperfagyi fonálból horgolok most. Kicsit spricceld meg vízzel, blokkold, és már jó is lesz. Nyári vidám darab :)

MrsYarnart írta...

szerintem is jól mutat, így, színátmenetesen is, persze minden mosás egy újabb izgalom lesz. ha a piros ennyire enged, sajnos, szerintem sincs segítség... :( pedig mutatós ötlet a fehér betét!

Mtunde írta...

Gyakran nem szándékozom mosni. Ha hazajön a család, majd közvéleménykutatok, hogy engedik-e kitenni. A középső rész egész jól megúszta, mivel egy samponos üveggel elemeltem az alsó piros résztől. :)

Otthon Művek írta...

Hát jó, vehetjük úgy, hogy színátmenetes, de szabad ilyet egy jó minőségű fonalnak?
Úgy amúgy szép, ügyes vagy:)

Mtunde írta...

Sajnos a piros festék veszélyes... DE azóta is érik bennem, hogy megcsinálom még egyszer, egy vékonyabb fonalból. És akárhogyan is nézem ezt a darabot, nem szép így. Kifejezetten látszik rajta, hogy fogott a piros. Na sebaj, legközelebb vidámat mutatok!

Rebekakötés írta...

Hú, ez ciki. Barkagabi tudja már?!

Mtunde írta...

Igen, szóltam neki, hogy nehogy más is így járjon. Szerencsére más még nem találkozott ilyen problémával, és nagyon korrekt volt, mert felajánlotta, hogy kicseréli másra a fonalat, vagy visszafizeti az árát. Én a csere mellett döntöttem. ;)

Mtunde írta...

Végül azt találtam ki, hogy leszedtem a felső fehér széles szegélyt, azt pirossal pótolom, és alaposan átmosom az egészet, hogy egyenletesen fogjon a piros. És akkor piros-rózsaszín tokom lesz. :) Majd megmutatom a végén.